Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Dobson Tibor

MTI Itthon

Jól indul az év az önkéntes tűzoltóságoknak

Minden eddiginél több jut jövőre az önkéntes tűzoltóságokra, az Országgyűlés képviselői indítványra 500 millió forintra emelte a támogatást – mondta Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség vezetője.

MTI Itthon

Együtt lobbiznának a tűzoltók

A tűzoltókat tömörítő három szervezet, a Létesítményi Tűzoltók Szövetsége, az Önkormányzati Tűzoltók Országos Szövetsége és a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) egyesítését kezdeményezi az MTSZ - jelentette be kedden Budapesten a szervezet elnöke.

MTI Gazdaság

Csökkent a mentesítésben részt vevők száma

A korábbi 1100-1200 főről mintegy 800-ra csökkentették a vörösiszapömlés mentesítésében részt vevők számát. Ebben a 800 főben nincsenek benne az önkéntesek – közölte csütörtök kora reggel Dobson Tibor kármentesítési szóvivő.

Lefocizta a Liverpoolt, mégis kikapott a PSG, emberhátrányban győzött a Barca

Lefocizta a Liverpoolt, mégis kikapott a PSG, emberhátrányban győzött a Barca

Jay-Z beperelte a nőt, aki azzal vádolta, hogy 13 éves korában megerőszakolta

Jay-Z beperelte a nőt, aki azzal vádolta, hogy 13 éves korában megerőszakolta

Kamatot vágott az Európai Központi Bank

Kamatot vágott az Európai Központi Bank

Ismét EU-s büntetés fenyegeti Magyarországot, újabb pénzeket bukhatunk

Ismét EU-s büntetés fenyegeti Magyarországot, újabb pénzeket bukhatunk

Ha minden iskola így várná a felvételiző gyerekeket, sokkal jobb hely lenne a világ

Ha minden iskola így várná a felvételiző gyerekeket, sokkal jobb hely lenne a világ

A csalók rémálma lesz az Android új funkciója

A csalók rémálma lesz az Android új funkciója

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

A Real nyerte a madridi derbit, gálázott az Arsenal

A Real nyerte a madridi derbit, gálázott az Arsenal

Az európai szélsőjobboldal Orbán kivételével nincs elragadtatva attól, ahogy Donald Trump Ukrajnával viselkedik

Az európai szélsőjobboldal Orbán kivételével nincs elragadtatva attól, ahogy Donald Trump Ukrajnával viselkedik

A címlapról ajánljuk